Királyválasztó
  Főoldal
  Versenyzőknek
  Nevezések
  Nézőknek
  Történet
  Fotó / Videó
  Térkép
  Környezetvédelem
  Kapcsolat
  English version

A Királyválasztó 40 éves története

Manapság is él a kérdés, amikor az enduro VB-n egyre több volt motocross-menő brillírozik, hogy ki a legjobb a terepen? Ez volt az a fő kérdés, ami a Királyválasztót 40 évvel ezelőtt elindította.

Az a crossozó a jobb, aki megtanulva a nyomvonalat, a féktávokat, ugratókat, hihetetlen tempóval tud közlekedni egy motocross-pályán, akár úgy ledöntve a motorját egy mandínerben, hogy szinte leér a kormány a földig; vagy az az endurós, aki a szinte ismeretlen terepen tud akár néhány centire a fáktól improvizálni gyors tempóval, és a méteres farönkökön is átrakva a motort akár 7-8 órán át haladni?
  Motocross  Enduro

Nem volt ez máshogy 1984-ben sem, amikor Fót környékén a II. és III. osztályú endurósok és crossozók között dúlt a vita, ki a leggyorsabb a terepen. Az első versenyre ez adta a motivációt, ahol fél óra motorozás után az emlékek szerint Jordán György lett a legjobb. A végén az ellenfelek odamentek hozzá, és egyikük odadobta: "Gyurka, te vagy a Király!" Valahonnan innen ered a verseny elnevezése: Királyválasztó.

Lantos JózsefA következő évben már tudatosabb volt a szervezés, hiszen egy jó buliba mindig könnyű elcsábítani másokat is. Lantos József - akinek nevéhez azóta kötődik a Királyválasztó, hiszen ő szervezőként, segítőként, vagy versenyzőként azóta is ott volt minden megmérettetésen - töretlen lelkesedéssel vesz részt a verseny szervezésében a mai napig, és alapvetően neki köszönhető, hogy az utóbbi években minden Királyválasztón a célba érkező versenyzők emlékérmet kapnak.

A győztes, a Király pedig egy évig birtokolhatja az aranykoronát, amelynek felirata: "Éljen a király, aki által kétórás küzdelemben minden trónkövetelő legyőzetett." Ezen kívül az eddigi győztesek nevei is fel vannak rajta tüntetve, csupán 1987, 1988 és 1992 mellől hiányzik a Király neve. Aki tudja, kik győztek ezekben az években, kérjük írjon nekünk!

Jász András, aki már az első Királyválasztón is indult, így emlékszik vissza a kezdetekre: "1984-ben valóban spontán kezdődött a verseny. Akkor még egyfajta egymás közti, baráti motorozás volt, aminek a végéhez egy esti bulizás is párosult. Én azon kevés aktív versenyző közé tartozom, aki jelen volt az első években ennek a fantasztikus dolognak a megszületésénél. 1986-ban volt az utolsó év, amikor még nem valamelyik klub nevében rendeztük meg, és az első, amikor már díjat adtunk. Akkor a versenyt Fót GP-nek hívtuk, és a helyezettek oklevelet és egy borospoharat kaptak."
1987-ben már "hivatalosan" is a VÁCI DCM SE rendezte a versenyt Királyválasztó néven. Ezekben az években Lantos Józsi neve összeforrt a Királyválasztóval, az ő sportemberi nagyságát és munkáját azt hiszem nem lehet megkérdőjelezni. Én időközben 20 évre abbahagytam a versenyzést és a motorozást. Nagy öröm számomra visszatérve újra a részese lenni ennek a versenynek."
      Oklevél 1986.      Pohár 1986.


És hogy mit is kell tudni magáról a versenyről, ami azt hivatott eldönteni, ki az adott évben a Dombok Királya? Néhány szó a múltról, illetve néhány információ az idei megmérettetésről...

A verseny mindig év végén volt, hiszen az volt a cél, hogy a különböző szakágakból mindenki eljöhessen a bajnokság lezárultával, így volt hogy hóban, sárban zajlott a megmérettetés (az endurósók nagy örömére, merthogy ők jobban szeretik a saras versenyt, mint a crossosok).

Volt verseny Fót mellett a Somlyón; Vácon a '80-as években; Erdőkertesen a volt katonai területen a 90-es években több alkalommal; Őrbottyánban a falu körül különböző helyszíneken, a téglagyár felett, a diósban, a homokbányában, és a patak mellett is.

1990-ben Szadán a volt katonai lőtéren volt a Királyválasztó, ahol igen zord körülmények között, hóban, jégen Hrutka Mihály gyűjtötte be a koronát, pedig az esélyes nem ő volt, hanem Zsembery Barnabás, aki az első körben elesett, és törött váltókarral nem tudta folytatni a versenyt.

1991-ben az Őrbottyánban megrendezett verseny az enduro-bajnokság része lett mint évadzáró. Grillmayer Gábor akkor nyerte első koronáját, 15 évesen.

1992-ben ismét Őrbottyán adott helyszínt a versenynek ugyanazon a területen, azaz a téglagyár feletti erdős-bokros domboldalon. Itt várta némi meglepetés a versenyzőket, mert a verseny reggelére néhány centiméter friss hó lepte el a nyomokat, ami a verseny kezdetére szerencsére elolvadt, és kellően nagy sár keletkezett, ami elég nehézzé tette a feljutást a sáros, agyagos domboldalon…

1993-ban Erdőkertes adott otthont a versenynek, ahol a korábbi katonai gyakorlótéren a mély homokos dimbek-dombok adtak kihívást a versenyzőknek. Illetve ez volt a terv… De előző este intenzív havazás kezdődött, és a verseny reggelén már a területre jutás is nehézséget okozott a 30 cm hó miatt. Mégis voltak, akik vállalták a kihívást, és eljöttek versenyezni. Így végül Csősz Lajos úgy nyert, hogy minden körben szemüveget cserélt a sok megállás ellenére.

1994-ben ismét Erdőkertes adott helyszínt a versenynek, de ezúttal új helyen, egy erdei szakasz és egy nyíltabb crossos szakasz kombinációjával kialakított pályán, ahol az idei évi Királyválasztó is lesz. Az 1994-es verseny ugyanakkor fájó emlékeket ébreszt, mert az endurós legenda, Nádor Attila súlyos bukása sajnos karrierje végét jelentette. Ő egy kemény csatát vívva Türgyei Imrével - aki végül a Dombok Királya lett 1994-ben - összeakadt egy lekörözött versenyzővel, és olyan szerencsétlenül esett, hogy ideiglenesen korlátozottá vált a mozgása.

Az 1995-ös verseny, amely az 1994-essel azonos helyszínen volt, hatalmas összefogást eredményezett Attila felépülése érdekében, hiszen Lantos József azt találta ki, hogy nincs nevezési díj, mindenki annyit dob be egy ládikába, amennyit gondol, és átadja azt a verseny előtt. Sokan motor nélkül neveztek, így igazán egy nagy családnak érezhette magát az összes endurós-crossos. Ebben az évben egy oldalkocsis crossmotor is indult, ami szinte hihetetlen, hogyan fértek el az erdőben vele.

1997-ben endurocross kupasorozat került kiírásra Magyarországon, és természetesen nem volt kérdés, hogy a Királyválasztó volt a mintája ezeknek a versenyeknek. Ebben az évben először egy új helyszín - Máriahalom - is otthont adott endurocross-versenynek, de a Királyválasztó továbbra is egyedüliként, az enduro-bajnokság utolsó futamaként szerepelt. 1997-ben egyébként ismét Őrbottyán, és a már ismert erdős, diófás terep adott otthont a versenynek.

1998 óta számítógépes időméréssel zajlottak a futamok, a korábbi kézi módszer már nem tudta kezelni a 100 fölé növekvő indulói létszámot, amely korábban komoly fejtörést okozott Lantos Józsefnek, a verseny főszervezőjének, illetve mosolygásra is késztette, hiszen ki az a szervező, aki ne örülne, ha egyre többen jönnek a versenyére?

A 2000-es években az endurocross egyre népszerűbb lett, nőtt az indulók száma, így a Királyválasztó is meg-megújult. 2000-ben Őrbottyánban kétnapos volt a verseny.

Következett egy piliscsévi év 2001-ben, ahol a crossosok által jól ismert motocross-katlan adott otthont a versenynek, amely azonban a környező erdős-bokros területen is haladt. A 2001-es évben a Dombok Királya ismét a nagy reményekkel felruházott, rendkívül tehetséges fiatal endurós, Farkas Gábor lett.

2002-ben ismét Őrbottyán a helyszín, de ezúttal új területen, egy alapvetően erdei pályán, amelyhez tartozott egy nyílt rét is, ahol a crossosok érezhették magukat jobban. A versenyen ugyanakkor meglepetés született, mert a helyi ismeretekkel és helyi szurkolóktól feltüzelve Boros Tamás lett a Dombok Királya. Úgy nyert, hogy két kör elteltével kiállt a szervizzónába, mert a túl szorosra húzott kesztyű elszorította a csuklóját és lazítani kellett azon, majd immár az esélytelenek nyugalmával indult a többiek után. Sorban előzgette meg az ellenfeleket, majd a tudta nélkül ő került leintésre elsőként. Azaz a célvonal után derült csak ki számára, hogy nyert.

Nagytarcsa is kivette részét a helyszínek közül, 2003-ban itt is dupla futam került kiírásra, a koronát a két nap összetett győztese vehette át. Ez egy külön nehezítés volt, hiszen az első nap feltört tenyérrel a második nap nehezebben ment a motorozás, és így emelkedett a kihívás mértéke.

2008 óta a program az ifi futamon kívül egy egyórás kalanddal is kiegészült az amatőrök számára, de a Király továbbra is két órát kell, hogy menjen a győzelemért.

Fóton (2004, 2006, 2007), Kosdon (2005 és 2008; a linkekre kattintva megtekinthető egy összefoglaló videó, illetve egy újságcikk ezekről a versenyekről), Jászberényen (2009) és Máriahalmon (2010 és 2011) át vezetett az út a 2012-es, huszonkilencedik kiadáshoz, amely ismét visszatér a kezdetekhez, és a Királyválasztó igazi otthonában, Őrbottyánban kerül megrendezésre.

2012-ben Őrbottyánban, az Energy Moto Team által szervezett XXIX. Királyválasztón Grillmayer Gábor megvédte sokadik címét, így ismét hozzá került a korona, amelyen olyan nevek szerepelnek a korábban említett Jordán György, Mácsik Dénes, Csősz Lajos, Hrutka Mihály mellett, mint Benyó Miklós, Türgyei Imre, Tóth Ádám, Farkas Gábor, Rauscher Roland, Boros Tamás, Lécz Gergely.

2013-ban, a jubileumi XXX. versenyen Piliscsév visszakerült a Királyválasztó térképére, ahol több mint 180-an kergették egymást, és győzték le az akadályokat. Végül Szatyina Gábor személyében új Király fejére került a korona.

2014-ben szintén Pilicséven zárult az endurocross-szezon, ahol Grillmayer Gábor, a Királyválasztó történetének eddigi legsikeresebb versenyzője visszahódította a koronát.

2015-ben a XXXII. Királyválasztón új név került fel a győztesek listájára: Németh Kornél, a sokszoros magyar bajnok és a VB-t is megjárt motocrossozó nyerte meg a kétórás versenyt Piliscséven, így az ő fejére került a korona.

2016-ban ismét új királyt avattunk a piliscsévi dombok között: a motocross-menő Hugyecz Erik első ízben hódította el a koronát a XXXIII. Királyválasztón.

2017-ben Hugyecz Eriknek sikerült megvédenie címét, így a Motocross egyéni bajnokság és csapatverseny győzelme után a Királyválasztó koronázta meg a KTM-es versenyző kiváló szezonját. A kétórás verseny az utolsó pillanatig nyitott volt, Erik az utolsó körben is többször helyet cserélt az élen szlovák kihívójával, Martin Kratky-val.

2018-ban Piliscséven Firtosvári Gábor izgalmas csatában, a kétórás verseny végén fordítva győzte le az előző két év Királyát, Hugyecz Eriket, így az Endurocross abszolút és I.o. E1 bajnoki címét is begyűjtő versenyző neve először kerülhetett fel a koronára.

2019-ben is a piliscsévi katlan adott otthont a Királyválasztónak, ahol egy év után ismét Hugyecz Erik fejére került a korona.

2020-ban az utolsó kanyarig tartó küzdelemben nyert Szőke Márk a piliscsévi versenyen. A Dakar-legenda Stefan Svitko Szlovákiából a félidős tankoláskor tudott felzárkózni az addig fél perccel vezető Szőkére, de végül csak 2 másodpercen belülre tudta megközelíteni a 2. óra végére.

2021-ben a Királyválasztó történetében először, külföldre került a korona. Stefan Svitko, a szlovák Dakar-menő 2020-as második helye után nagy előnnyel nyerte a kétórás futamot Piliscséven.

2022-ben folytatódott a "sorminta": az előző év második helyezettje, Liszka Roland Noel nyerte a kétórás futamot, első ízben hódítva el ezzel a Királyválasztó koronáját.

2023-ban, a jubileumi 40. Királyválasztón Liszka Roland Noel duplázni tudott Piliscséven, így sorozatban másodszor hódította el a koronát.


Néhány korai verseny emlékeit homály fedi, így ha valaki emlékszik más győztesre is, vagy van egy jó története a versenyről, esetleg képe, vagy videója, kérjük ne habozzon megosztani velünk.


Újságcikkek a Királyválasztó történetéből:
(rákattintva megtekinthetők teljes méretben)

Motorrevü 1992.
Motorrevü 1992.
(1991-es verseny)
Motorrevü 1994.
Motorrevü 1994.
(1993-as verseny)
Autó-Motor 1994.
Autó-Motor 1994.
(1994-es verseny)
Motorrevü 1996.
Motorrevü 1996.
(1995-ös verseny)
Autó-Motor 1996.
Autó-Motor 1996.
(1996-os verseny)
Motorrevü 1997.
Motorrevü 1997.
(1996-os verseny)
Motorsport 1997.
Motorsport 1997.
(1997-es verseny)
Autó-Motor 1998.
Autó-Motor 1998.
(1998-as verseny)
Motorsport 1998.
Motorsport 1998.
(1998-as verseny)
Motorsport 1999.
Motorsport 1999.
(1999-es verseny)
Motorsport 2000.
Motorsport 2000.
(2000-es verseny)
MX Time 2005.
MX Time 2005.
(2005-ös verseny)

Az 1994-es, '96-os és '98-as Autó-Motor, illetve az 1998-2000-es Motorsport Magazin cikkek beküldését köszönjük Petrovics Gábornak!


Eredmények 1997-től kezdődően:

Eredmények    1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001
   2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006
   2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011
   2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016
   2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021
   2022 | 2023 | 2024

Királyválasztó a Facebook-on:

(C) Chronomoto Kft. (2012-2024)  -  Minden jog fenntartva!  -  Kapcsolat: verseny@kiralyvalaszto.hu